HNO3műhely
ÜDVÖZLÜNK A
HNO3 MŰHELY
EMLÉKOLDALÁN



Ezúton szeretnénk hivatalosan is tájékoztatni azokat a zenészeket, zenekarokat és partnereinket, akikkel az elmúlt időszakban egy fedél alatt dolgoztunk; illetve mindenkit, aki megtisztelt bennünket azzal, hogy legalább egyszer eljött hozzánk és jól érezte magát, hogy bő két év intenzív működés után a Debrecen, Salétrom utcai HNO3 Műhely 2013. október 1. napjával megszűnt.
Úgy gondoljuk, a célt, amiért a Műhely létrejött, elértük. Ez ugyanakkor természetesen nem jelenti azt, hogy ne kellene tovább folytatnunk,
de a jelenlegi körülmények között nem érezzük úgy, hogy elegendő erőnk és időnk lenne arra, hogy számotokra méltó és számunkra elfogadható módon működtessük tovább Debrecen első, igazán zenészbarát próbaterem-komplexumát és alternatív kulturális közösségi terét.
Szeretnénk megköszönni mindenkinek a támogatást és azt, hogy volt igényetek arra, amit-amiben hittünk.
Reméljük, hogy egyszer valahol és valamilyen formában folytathatjuk!
A HNO3 Műhely története ugyan véget ért, de épület továbbra is nyitva marad a zenészek előtt: új üzemeltetés és új név alatt egy új történet kezdődik.